Kedves sünbarátok/sünmentők, alkalmi- vagy ideiglenes sün-pótszülők!

Egy kalandokban bővelkedő kis sün viszontagságosan induló, de sikeresen záruló történetét szeretném leírni, hogy segítsek a bizonytalan és habozó önkénteseknek.

A mesébe illő közös kalandunk süninkel 2011. június 17-én (egy péntek délután) kezdődött, nem éppen vidáman. A hátsó kertben egy dolmányos varjú csipkedett egy tüskegombolyagot, amikor Párom éppen a fűnyíráshoz készülődött. Elzavarta a varjút és vastag kerti kesztyűt húzva felvette a sokkos állapotban lévő „tüskegolyót”. Körülbelül egy citrom méretű lehetett akkor. Azonnali segélytelefon következett, mert szerencsénkre a családon belül van egy tenyésztett süni és gazdija mind táplálékkal, mind sok-sok jó tanáccsal (többek között a pirospont sünöde honlap) segített nekünk, hogy mihez kezdjünk hirtelen. Kerítettünk gyorsan egy nagy műanyag ládát, tettünk bele forgácsot és egy pici karton dobozból „házat” készítettünk bejárati nyílás vágásával. Ezután kibéleltük több réteg papírzsebkendővel az ideiglenes odút. Az elkövetkezendő 2 hét során a süni ezeket a papír zsebkendő rétegeket rendezgette alkalmi odújában és igazgatta magára, hogy melegítsék.
Tettünk be a műanyag ládába egy vizes tálkát és mivel cicánk van tasakos macskaeledelt is kapott, valamint beszereztünk egy pár adag lisztkukacot is, ezen kívül  tojást is főztünk neki. Kb. másfél hétig csak evett és aludt, abszolút nem volt aktív, éjszaka is csak enni kelt fel – gondolom nem érezte valami jól magát. Mi eközben megfigyeltük a testvérei viselkedését, szokásait a „természetben” vagyis a kertünkben, mivel kiderült, hogy a szomszédunk garázsa mögötti kevesebb, mint fél méteres keskeny átjáróban – ami két oldalról kerítéssel körülzárt – beköltözött egy süncsalád, azaz csak két kistestvért láttunk.

Ha jól belegondolok kb. 1 hónappal a kis süni megmentését megelőzően láttunk több este is átvonulni a hátsókerten egy elég termetes sünt, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget és nem háborgattuk, mivel állatbarátok vagyunk.

Visszatérve az eredeti gondolatmenetre már csak 2 testvért láttunk estéről-estére, ebből arra következtettünk, hogy az édesanyjuk elpusztult, mivel a közelben több helyen is észrevettünk kifejlett süntetemeket a környező úttesteknél. Amikor már elég erősnek tartottuk, egy este megpróbáltuk a kerti „sünlak” közelében szabadon engedni, de sajnos nem járt tartós sikerrel az akció. Másnap reggel egyik szomszédunk mesélte nagy meglepetéssel, hogy egy pici sünt talált a kutyája ételes edényében és nem tudja mihez kezdjen vele, hova vigye. Mondtuk neki, hogy nyugodtan hozza vissza, mert előző este mi próbáltuk meg visszaengedni a való életbe – ezek szerint nem sok sikerrel.

Tehát tovább folytatódott az evés-alvás korszak és kezdtük feladni a reményt, hogy valaha is vissza tud illeszkedni és önálló életet tud élni. Majd nagyjából 3 nap múlva hajnalban éktelen kaparászásba kezdett és két-lábra állva próbált meg kiszabadulni a műanyag dobozból – tudtunkra adva, hogy most már szerinte is elérkezett az idő és elég erősnek érzi magát a kinti élethez. Mivel a jelzés elég egyértelművé tette, hogy többé nem szorul ránk, még akkor hajnalban szabadon engedtük a sünlakhely közelében. Ő egy kicsit körbeszaglászott, és mint aki egy pár perces sétáról érkezett, egyenesen berohant a borostyán ágak rejtekében lévő otthonába.

A második képen még egy általunk lecsapott nagy röpülő bogár falatozását is sikerült lencsevégre kapni és láttuk, hogy hogyan próbálja meg két testvér a „nagy fogást” kihúzni egymás szájából. Végül félbeharapták és így ették meg nagy csámcsogások közepette.

Most már esténként a kertbe, a vonulási útvonalukhoz tettünk enni és innivalót, hogy segítsük a visszailleszkedését, tartva tőle, hogy az eddigi etetés miatt talán nem fog tudni megfelelő mennyiségű eleséget keresni, illetve találni magának az elkényelmesedett ellátottság biztos tudatában. Azóta minden este szinte egyre nagyobb „csodáknak” lehetünk a tanúi a sünmegfigyelések közben. Most már azt is tudjuk, hogy kb. 8:30 és 9 óra között kezdik a szokásos útvonalon az élelemgyűjtési  vonulásukat. Ami viszont minden képzeletünket felülmúlta, az az volt, hogy visszatért a sünmama és estéről estére láthatjuk, hogy miként kísérgeti meg-meg állva és bevárva lassú kicsinyét estéről-estére ugyanazon az útvonalon türelmesen, megmutatva neki mindent, amire szüksége lehet az élete során, amikor ő már nem lesz mellette és önállóan kell családot alapítania.

Sajnos azt már nem tudjuk megállapítani, hogy melyik a 3 süni közül a mi kis gondozottunk, mert most már nagyon egyformák. Bár én még áltatom magam azzal, hogy a mi sünink az, aki halk hívogatásomra többször is előbújik a borostyán ágak közül. Szeretném hinni, hogy egy különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Nem csak mi adtunk a kis elesett sünnek táplálékot, gondoskodást, átmeneti hajlékot, hanem ő is nekünk rengeteg tapasztalatot, élményt, ismeretet az életükről, érzelmi intelligenciájukról, kötődésükről és családi gondoskodásukról, amiről eddig csak könyvekből olvashattam.

Azt hiszem, vagyis hisszük – az egész családom – hogy ilyen csak egyszer fordul elő az ember életében és féltve őrizzük ennek a pár hétnek az emlékét. Igyekszünk továbbra is csendes szemlélőként figyelni a süncsalád életét, mindennapjait, készen arra, hogy bármikor újabb segítséget nyújtsunk – most már kicsit magabiztosabban és sok-sok, szerencsére jó tapasztalattal a hátunk mögött. Ezekkel a sorokkal kívánok szép napot és sok sikert minden kedves sünbarátnak és sünmentőnek a különböző próbatételekhez.

Utóirat:
Azóta még egy apró segítségnyújtásra került sor. Pártfogoltunk egyik kistestvérének lábára egy fűszál tekeredett, amivel egyszerűen – mint egy kutya – kikötötte magát egy ponthoz és a körbe-járással egyre jobban és jobban a lábára tekerte „pórázát”. Meg kellett fogni és levágni a becsomózódott fűszálat amibe belegabalyodott és ami egyre jobban szorította és helyhez kötötte a lábát.

Van még egy pozitívuma a történetnek, a legutolsó megfigyeléseink alapján nem hárman, hanem négyen vannak a kis sünök és megjelent még egy felnőtt sün, fehér csík van a hátától egészen az oldaláig, innen tudjuk beazonosítani, hogy ő nem az anyuka és kisebb is az anyukánál. Úgyhogy még vendéget is kapott a süncsalád, egy másik rokon – mi reménykedünk, hogy esetleg az apuka – ismerős, esetleg ismeretlen, de éhes süni személyében. Családregényünk és „sün-szappanoperánk” története számunkra is meglepően napról-napra szolgál újabb és újabb váratlan fordulatokkal. Ezek szerint történetünknek még mindig nincs vége…

Üdvözlettel: Siklósi Barbara és családja

A történethez még hozzá tartozó, kis info: A történetből kimaradt egy szerintem lényeges és jópofa mozzanat amit a telefonban elmeséltek:
Az történt, hogy egy maradék lisztkukacot kitették a kis sünöknek, de azok fintorogva fordultak el tőle és rögtön kikaptak a földből egy óriási gilisztát amit jóízűen meg is ettek. :D
Ezt azért fontos ideírnom, mert mindig azon aggódunk, hogy vajon a lisztkukac dömping után fognak-e még vadászni egyáltalán és ízleni fognak-e nekik a vadrovarok? Szerencsére a történetből világosan látszik, hogy a lisztkukac csak, mint gyorssegély felel meg nekik, ha választhatnak akkor inkább mást esznek. :)

További képeket ITT találsz :)