Fufu története

Emese vagyok, családommal Budapest egyik külső zöldövezeti kerületében, egy családi házban élek. Mivel ezen a környéken sok a nagy, parkosított kert és a Kamaraerdő is közel van, nagyon sok vadon élő állat látogat el hozzánk rendszeresen. Télen-nyáron madarak tömkelegét etetjük, ha beköszönt a jó idő, akkor pedig megjelennek a sünök, nyestek, pelék és egyéb kis szőrös vendégek- főleg sünök. A párom már időpont alapján tartja nyilván az állandóan visszatérőket: „ a hét órás fehérhasú”, „a nyolc órás barna pocakos” és így tovább…
Volt olyan nyár éjszaka, amikor összesen 10-12 sün korzózott felváltva vagy családosan a telkünkön- addig nem is gondoltam volna, milyen hangoskodást és ásást művelnek ezek a kis tüskés lovagok! Úgy néz ki utánuk a kert, mintha kis mini bombatölcsérek lennének szétszórva a füvön! No mindegy, azért mi nagyon szeretjük őket; vizet és kis csemegéket rakunk ki nekik, az állandó vendégeket folyamatosan bolhátlanítjuk – mikor először láttunk sünit félőrülten vakarózni, nagyon megesett rajta a szívünk (egyáltalán szegény hogy tudja megvakarni a háta közepét a sok tüskétől?)- no, szóval azóta nemcsak a macskáinknak, hanem
a sünöknek is veszünk Strongholdot.
Fufu története október végén kezdődött, amikor már az éjszakák igencsak hidegek voltak. Arra lettünk figyelmesek, hogy egy aprócska kis sündisznó keresgél a madáretetők alatt fényes nappal. Kisebbik lányom egy kis macskaeledelt vitt neki, amit azon nyomban felfalt- reménykedtünk, hogy ennyi kis kiegészítés után elmegy majd aludni, mint azt minden jól nevelt süngyerek teszi ősz végén. Nem így történt! Néhány napig etettük, közben bőszen kerestük az ide vonatkozó okosságokat az interneten- aztán megszületett a családi döntés: olyan picike ez az állat, hogy nem tud majd áttelelni - ha még egyszer megjelenik, befogadjuk télre, megpróbáljuk megmenteni.

Természetesen a kis éhenkórász egy hideg szombati napon ismét megjelent- a család egy emberként akcióba lendült: vödörbe tettük (nagyon fel volt
háborodva!), ideiglenesen egy nagy papírdobozt kerítettünk neki, névadás (Fufu!) mérés, féregtelenítés, (nagy fejtörés és latolgatás után, hogy hány csepp is kell egy 20 dekás sündisznóra?...) szénát kerítettünk és végül megetettük. (Itt a következő fejtörés: mennyit adjunk egy ekkora állatnak egyszerre enni…?) Aztán hagytuk, hagy nyugodjon meg, rendezkedjen be magának. Szívszorító és megható is volt a látvány, amikor egy óra múlva belestünk hozzá: a teljes jóllakottság és biztonság tudatában úgy aludt melegben a széna kellős közepén, mint egy oldalán fekvő kisgyerek- a lábacskáit maga mellé kinyújtva, teljesen kiterülve hortyogott. Mindig azt hittem, hogy a sünök összegömbölyödve alszanak- Fufu rácáfolt erre az elképzelésemre, többször láttuk már ebben a furcsa „macska”pozícióban szundizni.
Persze az első napok nagy izgalomban teltek: mit és mennyit adjunk neki enni? A mit még csak megoldható, hiszen a neten rengeteg okosságot lehet találni - de mennyit…? Eleinte naponta inkább kétszer adtunk neki keveset, nehogy túletessük, később már csak esténként kapott vacsorát. No és itt ért bennünket a következő döbbenet: hová a csudába fér ebbe a kis zabagépbe ennyi étel? Ez a csöpp állat állandóan éhes volt és mindent felfalt, ami csak a „keze ügyébe” került- kivéve a zöldség vagy gyümölcsféléket, mert azt semmilyen formában nem ette meg. Mindegy volt neki, hogy tojás vagy húsféle, macskaeledel vagy a macskánk által megfogott királyka tollatlan teteme- ez a kis ragadozó akadálytalanul átrágta magát az étel hegyeken is. (Ekkor kapta a megtisztelő „Degeszke” kiegészítő nevet is.) Bár az igazi kedvenc a mai napig az élő sáska! Egyébként el is gondolkodtam a dolgon: még szerencse, hogy ezek a sünök ilyen kis állatok, egyébként komoly veszélyt jelentenének a környék teljes állatvilágára- szerintem még mi sem lennénk biztonságban tőlük! ( … no ezt csak viccnek szántam!)
Aztán itt a következő fejtörés: egészséges-e? Fufu eleinte olyan hangokat adott ki a jelenlétünkben, mintha heveny hasmenés és hányás közben éppen akkor szándékozná kilehelni a lelkét- szörnyűségesen ijesztő volt! Aztán később rájöttünk, hogy ez csak az „utállak benneteket, félek tőletek, hagyjatok békén!” üzenete. Már egyre ritkábban használja, de néha még most is alkalmazza, ha nem tetszik neki a méréssel vagy a takarítással járó zaklatás. Eleinte nagyon féltünk, hogy az októberi hideg időben esetleg megfázott, és tüdőgyulladást kap, aggódva figyeltük emésztésének nyomait, nem kap-e hasmenést a különböző új ételektől- de szerencsére úgy tűnik, a kis harcosunk jó egészségnek örvend. Szépen gyarapodik, hatalmas vackot épített magának a véglegesen kialakított kis birodalmában – egyébként a mai napig csodálom, hogy volt képes legalább hat zacskó szénát begyömöszölni egy 50X50-es alvódobozba!
Jelenleg Fufu már több mint 60 dekás, megtermett sünifiú (legalábbis úgy tippelünk), pár hete úgy döntött hogy most egy kicsit ő is téli álmot alszik. Két- három napig színét sem látjuk, (először persze hogy megint a frász tört ki bennünket, mi lehet vele) aztán megmutatja magát, telepakolja a pocakját és visszavonult a „barlangjába”. A kazánház ablakát bukóra állítottuk (ott van a sün-rezidencia), az eddigi 18-20 fok helyett most egy kicsit hidegebb van, hogy jobban tudjon pihenni. Szóval most itt a történet vége, a család már a „szabadon engedési projekt” előkészítésén dolgozik. Reméljük, ez a két hónap már nagyobb problémák nélkül eltelik, aztán Fufu náluk él majd élete végéig- csak most már a kertben! Mi pedig egy „szabadulás partit” rendezünk magunknak tavasszal, ne csak ő élvezkedjen!

 
Emese