Spike története

A története egyelőre nagyon rövid és az Ő számára nagyon szerencsés.

Én Gödön lakom kertes családi házban és szeptember elején pár nap szabadságomat töltöttem itthon. 2010. szeptember 2.-án reggel kimentem a kertbe, akkor láttam meg egy mélyedésben lévő gaz kupac tetején a sünit. Oldalán feküdt és semmi életjelet nem láttam. Elszomorodtam, hogy szegény sün elpusztult és kesztyűt vettem azért, hogy kidobjam a tetemét. Amikor felemeltem megmoccant és éreztem, hogy ver a szíve. Gyorsan előkaptam egy rossz lavórt elétettem. Rongyok helyett újságpapírt csíkoztam fel, mivel tudom, hogy a rongyok veszélyesek is lehetnek az állatoknak, ha beleakadnak. Egy fél literes műanyag palackot forró vízzel töltöttem meg és mellé tettem (korábban a görényem ilyen palackban jeges vizet kapott hűtésnek nyáron). Természetesen nagy izgalommal vártam a hatást 1-1½ óra múlva kezdett jobban mozgolódni és akkor „megkínáltam” macskakajával. Hát mit ne mondjak még a kis kanálra is ráharapott, ha nem ejtettem le róla elég gyorsan a falatokat. Miután számomra hihetetlen mennyiségű kaját megevett – már féltem, hogy sok lesz -, összegömbölyödött és elaludt.

Ezután belevettem magam az internetbe és igyekeztem minél többet megtudni a sünökről és szokásaikról. Ekkor még a súlyát pontosan nem tudtam, de abban biztos voltam, hogy az emlegetett 60 dekás minimális téli súlytól nagyon messze van. Próbáltam olyan helyet is keresni, ahol esetleg befogadják és gondoskodnak a téli ellátásáról, de semmi ilyet nem találtam.
Délután, este mikor már mindenki hazaért úgy döntött a családi kupaktanács, hogy ha kitenni nem lehet, más befogadó nincs, akkor marad. Ezért a pincéből felkerült az akvárium, ami korábban a tengeri malac otthona volt, csak a kis faház ajtaját kellett megnagyobbítani.
Azóta ott tölti ideje nagy részét, este pedig alig várja az etetést. Rendkívül jó étvágya van, én pedig szorgosan kutathatok a komposzt ládában cserebogár pajor és giliszták után, de kapott már lótetűt is (brrrr….). A száraz kaja mellé, rendszeresen kap más élőt is (tücsköt, gyászbogár lárvát, lisztkukacot). A kaját elszórjuk a forgácsközé, így egész éjjel matathat. Már tudja használni a golyós itatót is, először mindig lerángatta, de ha tálkába kapott vizet, azt meg felborogatta. Ennek megfelelően a súlya és mérete szépen gyarapszik, a megtalálása napján mért 17 dekát már megduplázta, és már nem fér el a tenyeremben.

Az etetésen és az egyéb ellátáson – almozás, mérés - kívül nem nagyon bolygatjuk, így ha hozzáérek, akkor először felháborodottan „pöfög” aztán bevonul a házába, Ennek igazából örülök, mert ez azt bizonyítja, hogy az ösztönei jók, és minden esélye meg lesz a túlélésre, ha tavasszal kiengedjük.

Hát ez még sem lett olyan rövid.

Üdvözlettel: Bea

Spike történetének folytatása ITT