Bretz Krisztával karöltve kis sünmentő csapatot alkottunk, egyenlőre még önerőből, később talán egyesületi keretek között. Jelenleg 4 talált és mentett kis sünt gondozunk, de ez a létszám még bővülhet is. Mindegyikük megtalálása Luca érdeme (ő Kriszta kutyusa :)), aki fáradhatatlanul kutat bajbajutott sünök utánés később is pártfogolja őket.
A sünik számára ketreceket Nándoréktól kaptunk, és némi ellátmányt is, sőt azt is megígérték, hogy segédkeznek a szabadon engedésnél. Ezúttal is köszönjük nekik!
Vigyázz rájuk Te is!
2010.10.29. 23:56
Október végén járunk, ezek az utolsó, a nagy alvás elötti napok a sünök életében. Ilyenkor még a szokottnál is óvatlanabbak, így a mi dolgunk vigyázni rájuk!!!
Barnabás megérkezett!
2010.10.29. 23:49
Október 22.-én megérkezett hozzánk Barnabás a mentett, keleti sün gyerek. Ő is Luca "találmánya" mint a többiek, de Kriszta némi unszolásra, átadta nekünk megőrzésre.
Barnabás nevéhez hűen csupa barna, különlegesen szép kis sün, emellett barátságos és remek étvágya van. Most féregtelenítődik (sajnos van benne bőven), de külsőleg már parazita mentes. Igyekszem hétről hétre dokumentálni a fejlődését és feljegyezni a vele kapcsolatos, fontosabb történéseket is.
Mentett állatokat engedtek szabadon Somogyban
2010.10.07. 16:04
A Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a Somogy Természetvédelmi Szervezettel együttműködve, a petesmalmi tavak térségében védett állatokat engedett szabadon. A csaknem negyven állat árvaként, vagy sérült egyedként került be a városligeti intézménybe.
Összesen csaknem negyven mentett állatot engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a belső-somogyi Petesmalom térségében. A szerdán elengedett állatok mindegyike védett fajhoz tartozik:
húsz keleti sün (Erinaceus roumanicus), két nagy pele (Myoxus glis), négy erdei fülesbagoly (Asio otus), kilenc mocsári teknős (Emys orbicularis), egy vízisikló (Natrix natrix) és egy erdei sikló (Elpahe longissima) került vissza a természetbe.
Az állatok többsége sérülten, illetve elárvult kölyökként, fiókaként került be a városligeti intézménybe, többnyire jó szándékú magánszemélyek, illetve civil természetvédők jóvoltából. A mentett állatok az Állatkert természetvédelmi mentőhelyén kaptak elhelyezést, illetve gyógykezelést, s egészen addig gondoskodtak róluk, amíg el nem érték azt a kondíciót és egészségi állapotot, amely lehetővé teszi, hogy a természetben önállóan is megtalálják a táplálékukat.
A Fővárosi Állat-és Növénykert tevékenységének egyik kiemelkedően fontos részét képezi a hazai védett és fokozottan védett fajok sérült egyedeinek mentése, gyógyítása, majd felépülésük után – ha lehetséges – szabadon eresztésük. Évente több száz felgyógyult madarat, kisemlőst és hüllőt juttatunk vissza a szabad természetbe. A sérült, elárvult vagy beteg egyedek több mint 95%-át Budapestről és vonzáskörzetéből kapjuk, de időnként az ország távolabbi részéből is érkeznek hozzánk segítségre szoruló állatok.
2008-ban 83 faj 600 egyedét látták el állatorvosaink. A leggyakrabban bekerülő védett fajok: keleti sün, fehér gólya, fekete rigó, molnárfecske, vörösvércse, széncinege. Nem ritka, hogy télen telelő denevéreket hoznak be. Gyakran előfordul, hogy ősszel biztonságosnak tűnő helyekre (például panelház repedéseibe) húzódik téli álomra, ám ott nem látják őket szívesen vagy építkezés közben találnak rájuk. Az alvó, hibernált egyedek álmát az Állatkertben vigyázzuk és tavasszal visszaengedjük őket a természetbe...